Képzőművészet

Minden igaz művész, akár tudatában van - akár nem, a belső csöndből alkot. Ezt követően az elme csak formába önti a kreatív sugallatot, a fölismerést.

Kerekné Mihalik Judit - Álarcaim mögött

 

Az alkotó áttörés a mentális nyugalom idejére esik.

Letettem a voksomat a harmónia és az Isten-keresés mellett..

Szarka Fedor Guido

Legutóbb Sárváron állítottál ki, Bartek Péter Pállal közösen. Miért lett „Botrány” a kiállítás címe?

Egy Czakó Gábor idézet adta az ötletet: „Nincs nagyobb botrány, mint rászólni arra az emberre, aki berendezkedett a megromlott létben.” Az ember, aki berendezkedett a megromlott létben, örökké kifogásokat keres, hogy jobbítsa életét, hogy erkölcsösen éljen és az elvei alapján a mások életét is javítsa.

Az ember azt találja meg a világban, amit keres.

Hatházi László

Egy fiatal képzőművész "fiatalsága" manapság inkább előny, vagy hátrány a pályán való érvényesülés szempontjából?

Fiatalnak lenni alapvetően mindig jó, és nem hiszem, hogy annyira sötét a helyzet, hogy ne lehetne érvényesülni. Ha az ember dolgozik, akkor meg tudja teremteni a lehetőségeket és be is tudja mutatni a munkáit. Én úgy látom, hogy fejlődnek és alakulnak a dolgok az utóbbi években, galériás vonalon is egyre több lehetőség van.

Valamiféle ősi tapasztalatot, a fizikai tapasztalás okozta élményt és örömét adni a munkáimmal..

Kotormán Norbert

Hogyan lett belőled szobrász?

Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy az lett belőlem… Nem tudom, mi lett belőlem… most éppen ez van.

Ha egy munkába rejtett poén átmegy, látom a néző arcán, hogy összeáll a kép, és mulatni tud, az már jó, vállalom azt, hogy közönségbarát vagyok..

Kovách Gergő - Félkarú óriás

Megfogalmaznád nekem, hogy milyen egyedi vonásaid vannak, amik szobrászként csak rád jellemzőek?

K. G.: Van nagyon sok közös pontom más szobrászokkal, több a közös pont, mint a megkülönböztető. Talán a mozgékonyság, ami rám jellemző. Igyekszem nyitott maradni, anyagok, témák, hangvétel, semmi sem kötött. Nem egy azonosítható arculat megtartása és erősítése érdekel. Saját kiváncsiságom, az izgalom fenntartása miatt sok a változó.

Bátran és őszintén nyúlok a témákhoz és a kifejezésükhöz, nincs mellébeszélés..

Verebics Ágnes - Szúrós tekintet

Műveid témájukban és megvalósításban is merészek, rendhagyóak. Tudatosan akarod provokálni az embereket?

V. Á.: Régen volt bennem provokálási szándék, de ez már egyre kevésbé jellemző. Ez olyan túl direkt, túl önző lenne, hogy most odacsapok, és valami nagyon újat akarok mutatni. Különben már nincs is nagyon új a nap alatt. Kicsit nyugodtabban állok hozzá az alkotói folyamathoz, persze ezek a szándékok is bennem élnek még, de már nem elsődlegesek.

Ott van az üres papír, és az üres papírra kell feltenni valamit, ami te vagy..

Horváth Helén Sára

 

Hogyan lettél grafikus?

H. H. S.: Már nagyon pici koromban is, egyfolytában rajzoltam, még babáim se nagyon voltak. Ajándékba is mindig filctollakat, ceruzákat kaptam, és mindenre rajzoltam, még a falra is.

Bármi is van a képeimen, akár egy meztelen nő, az a kép akkor is rólam szól, és az én érzéseimről..

Illés Balázs - Önarckép

Munkáidban hangsúlyosan jelen van a meztelenség és az erotika. Van ennek olyan célja, hogy ez a téma felkelti egy szélesebb közönség érdeklődését?

I. B.: Nincs bennem ilyen szándék. A képeimet tulajdonképpen saját magamnak festem, és van bennük egyfajta „én-keresés”. A képeken tényleg nagyon fontos a szexualitás, ami természetesen az én szexualitásom, de ennek a szemlélő is közvetve a részévé válik.

A művész is valahol egy hős, csak egy társadalmon kívüli hős..

Szenteleki Gábor

Mit gondolsz a "tehetségről"? Megkönnyíti a művész munkáját vagy inkább egy belső bizonyosság, ami löketet ad és hajt az erőfeszítések felé?

Sz. G.: A tehetség önmagában kevés, a jó képekért keményen meg kell dolgozni. Engem egészen kis koromtól fogva a szüleim ebbe az irányba terelgettek. Belenőttem ebbe az egészbe, a festészetbe, volt bennem valami, amit megláttak ők, az óvónéni, a tanárnéni, vagyis a környezetem felfigyelt a tehetségemre. Egészen más művészi attitűd jön létre, amikor a körülötted állók segítenek, és támogatnak, vagy amikor mást szeretnének tőled látni, és meg kell küzdeni a visszatartásukkal.

Szenteleki Gábor - Termelő

Szeretettel meghívjuk Önt

Szenteleki Gábor

kiállításának megnyitójára, amelyet 2010. november 3-án a Bródy Sándor utca 23/b-ben, du. 6 és 8 óra között tartunk.

A megnyitó beszédet Jeff Taylor művészettörténész tartja.

A kiállítás 2010. november 26-ig tekinthető meg.

Villanás - képek

Dunja Lazin - épületbelső

Pályázat

Kedves Érdeklődő!

Ha szeretne megjelenni az artERIOR-on, akkor lehetőséget biztosítunk épületek, belső terek, képző vagy iparművészeti alkotások, diplomatervek vagy egyéb, az oldal tematikájába illeszkedő anyagok bemutatására.

További információ emailben.

Miért érdemes regisztrálni?

  • Mert hozzászólhat minden (cikkek, hírek, képek, fórumok) tartalomhoz.
  • Mert megtekintheti és letöltheti a képek eredeti nagyságú változatait és a csatolt fájlokat.
  • Mert szavazhat.
  • Mert eléri a nyomtatási képet és a PDF változatot.
  • Mert elküldheti az oldalt ismerősének.

 

Az oldalt ért informatikai támadások miatt megszűnt az automatikus regisztráció, így az csak személyes levélváltás után lehetséges. Kattintson!

Belépés